Közeledik a ballagás, és még nem tudod, mivel búcsúzzatok el az óvodában vagy iskolában a szeretett gondozóktól, tanároktól? Neked kell megszervezned az ajándékozást, de nehéz olyasmit találni, ami minden szülőnek tetszik? Íme a különleges termék, amitől eddig már több száz pedagógus könnyekig hatódott!

Megnézem a kínálatot!

“Csodálatos lett mind a három tányér amit az óvodai ballagásra kértünk Ildikótól az óvónénik és a dadus részére a csoport nevével, valamint minden gyerek neve és jelével. Az ajándékozottak el voltak ragadtatva, mert még soha ilyent nem kaptak. Nagyon szépen köszönjük. M-B. Viola”

  • Egy személyre szabott egyedi porcelán bizonyítottan remek választás, az eddig kapott visszajelzések alapján mindenütt nagy sikert aratott! Időtálló és kedves ajándék a Ti óvónéniteknek, pedagógusotoknak amely a csoportra vagy az osztályra fogja emlékeztetni.
  • A többi termékhez hasonlóan mindegyik darab kemencében kiégetett porcelán, nem csak dísztárgy hanem használható, mosogatógépbe és mikrohullámú sütőbe is betehető. Nyugodtan ehet-ihat belőle, így minden nap eszébe jutnak a gyerekek róla.
  • A tányért a hátulján akasztóval is el tudom látni, így a falra is feltehető, a csoport falát díszíthetik vele.

Az alábbi lehetőségek közül tudtok válogatni:

Bögre
2690 Ft
3 dl-es bögre az általatok kért mintával. Ez lehet a csoport jele, a gyerekek jele és neve (max 10), az óvónő/tanárnő alakja stb. plusz egy rövid köszöntő szöveg.
Kávés készlet
3500 Ft
Cappuccino csészéből és csészealjból álló szett. A csészealjra általában a gyerekek jele és neve kerül(max 8) vagy csak a neve kis elválasztó mintával (max 10), a csészére pedig a csoport jele és a szöveg.
Tányér
4500 Ft-tól
A tányér peremén körben a gyerekek ovis jele, vidám gyerek figurák vagy általatok választott egyedi minta. Középen köszöntő felirat, igény szerint színes képpel kiegészítve.

…”Tegnap átvettem a csomagot. Sőt oda is adtam az egyik óvónéninek és dadus néninknek. Mindketten nagyon meghatódtak! Köszönöm! Az általam megálmodott emléket csodálatosan kivitelezted, ezzel örök emléket állítottál 4 évnek! Köszönöm a munkád! Bea”


Tányérok részletes árlista

   Tányér méret
Létszám (fő) 20 cm 24 cm 27 cm
-10 4700 5000  
11-15 5200 5500  
16-20   6000 6300
21-25     6500
26-30     7000
31-     7500
 egyedi szegélyminta 4500 5500 6500

Az aktuális vállalási határidő a leadott rendelések függvényében változik, kérlek írd be a rendelésbe mikor szeretnétek megkapni és a visszaigazolásban jelzem, hogy kivitelezhető-e. Az előző évek tapasztalata alapján a ballagási időszak nagyon zsúfolt, érdemes a rendelést minél előbb leadni ha biztosra akartok menni. Díjbekérőt csak akkor küldök, amikor a festést megkezdem, előre utalni nem kell.

Megnézem a kínálatot!

“Nagyon szép tányérokat kaptunk Ilditől. Az óvó néniknek és a dadus néninek is tetszettek. 🙂 Csodalatos, Ildi, ahogy az üres, fehér tányerokat életre kelted. 🙂 Köszönjuk szépen, fogunk még keresni.  M. Léna”

Egyedi mintára megrendelést jelenleg szeptember 25 utáni határidőre tudok elvállalni. A webshopban lévő kész termékek természetesen azonnal rendelkezésre állnak. Bezárás