Nem eszik a gyerek. Szinte semmit. A korábbi kedvencét sem. Mintha egyre vékonyabb lenne. Mi lesz így vele? Nem lesz energiája semmihez! Visszamarad a fejlődésben!

Ezek a gondolatok a te fejedben is megfordultak már? Ezzel nem vagy egyedül, sok anyuka küzd a gyakorlatilag fényevővé vált kisgyerekével. A nem evés okairól már írtam, most nézzük, milyen megoldásokkal lehet újra rábírni csemetéinket, hogy valami élelmet mégis vigyenek be a szervezetükbe.

A legtöbben mi, felnőttek is nassolunk a főétkezések között. Nincs ezzel különösebb baj, ha betartunk bizonyos határokat és nem az édességekkel (vagy éppen sósságokkal) tömjük meg a gyomrunkat. A gyerekek esetében (is) érdemes megszabni, hogy mi az, amit megehet nasiként egy nap (pl. egy kis csomag ropi, egy joghurt stb.), annál többet nem adunk, így nagyobb lesz az esélye, hogy az ebéd is „érdekes” lesz számára.

Együnk együtt! Ugye te sem szeretsz egyedül enni, sokkal jobb a családtagokkal vagy barátokkal, jó hangulatban. 

Vond be a főzésbe, sőt, a bevásárlásba is. Ezzel felkeltheted az érdeklődését a különböző ételek, hozzávalók iránt, majd büszkén várja, hogy megkóstolhassa a „saját” főztjét. Ha van kis köténykéje a ruhája is tiszta marad és még komolyabban fogja venni a feladatot.

A szép tálalás mindenkinek meghozza a kedvét az asztalhoz üléshez. A gyerekek esetében ezt egy kis játékosság az ételek tányérra rakásában vagy a kedvenc figurájával ellátott tányér jelentheti, talán könnyebben eszik többet, ha várja, hogy felbukkanjon a tányérja alján a kisautó vagy éppen egy unikornis.

zöldséges kuszkusz recept

Kis adagokat adjunk egyszerre, a nagynak nehezebben áll neki, ha látja, hogy ezt sosem tudja megenni.

Ismerős, hogy a gyümölcs egészben nem fogy, de feldarabolva egyszer csak „elillan”? Lehet, hogy párszor szólni kell játék közben, hogy ott van előtte az alma, barack, de azért fogy az…

A friss levegő és a kiadós mozgás meghozza az étvágyat. Egy hosszú játszóterezés, futkározás garantáltan megteszi a hatását (a szerkesztő megjegyzése: de garantáltan még a játszótéren jön rá az éhenhalás, szóval, érdemes oda is valamit csomagolni, mire hazaértek, Murphy-törvénye szerint el fog múlni…). A darabolás mellett a turmixolás is segíthet, egy vidám mintás bögréből a színes ital jobban csúszik.

Gyakorlatilag nincs benne semmi titok, a gyerekeknél is ugyanazok a dolgok működnek, mint nálunk, felnőtteknél: van, ami meghozza az étvágyat vagy csak a kedvet az asztalhoz üléshez, van, ami elveszi, van, amikor a kedvencünk sem csúszna le és van, amikor a kevésbé szeretett ételt is bevágjuk, annyira megéheztünk és olyan is van, amit soha, semmilyen körülmények között nem közelítenénk a szánkhoz. A tukmálás, erőszak nekünk sem hozza meg a kedvünket, sőt… erre figyeljünk oda, bármennyire is túl szeretnénk lenni a néha túl hosszúra nyúlt ebéden, vacsorán. Az egy jó szabály és érdemes betartatni, hogy nem kell semmit sem kötelezően megenni, de legalább meg kell kóstolni (ugye, hogy neked is volt olyan étel, amitől berzenkedtél és végül kiderült, hogy imádod?).

Jó étvágyat kívánok mindenkinek!

Így vedd rá a válogatós gyerekeket az evésre!

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..